Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Elfogadta a testét

Aki követi Nathaliet instagramon, az már láthatott a színésznőről olyan képeket, amelyeken félmeztelen/meztelen. Ezek a képek, mindig izlésesen vannak elkészítve, és soha nem közönségesek, és egyszer sem teszi ki premier plánba egyik testrészét sem. Ezek művész képek, amiket nem azért tesz közzé, mert mutogatni akarja magát ország-világnak, hanem azért, mert eljutott arra a szintre, hogy elfogadta magát olyannak, amilyen. Erről a The Cut magazinnak nyilatkozott. 

Például egy összejövetelen, el kellett viselnem a testemet úgy, hogy nem próbáltam meg elfedni magamat. Meztelenül kellett járkálnom, és csoda, nem csoda, hirtelen jobban éreztem magam, több önbizalomra tettem szert. Jól esett ilyen módon is feltárni magamat, azoknak az embereknek, akik szeretnek engem és törődnek velem. [...]

Másnap rengeteg szeretettel és elfogadással ébredtem, végre megtudtam, hogy ki vagyok, és hogy a testem az örökségem. Ennek az utazásnak hála tudtam, hogy ápolnom és szeretnem kell a testem. A mai fiatalok úgy érzik, rengeteg okuk van utálni a testüket. Nem szeretik, nem érzik jól magukat a testükben és nem bíznak magukban. De én is ilyen voltam, viszont ahogy felnőttem, megtanultam elfogadni magam.

 

 

A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human